A fagy, a tavasz és a női lélek…
Nem… nem az elmúlt napok hirtelen fagyossá vált időjárásáról fogok beszélni kedves olvasó.
Bár beszélhetnék: melegedett, jött a
tavasz, rügyeztek a fák, kibújt az ibolya… aztán hirtelen mindent
elfedett a hideg, a hó, eltemette mindazt a jót, ami csírázni szeretett
volna, újra élni, új erőre kapni.
Rájöttem, bennem most ugyanez megy végbe…
Minden csalódás, fájdalom után új erőre szeretnék kapni, de nem megy.
Igyekszem egyre feljebb kerülni, a felszínre törni, vágyom a napfény után, a boldogság felé, de mindig beleütközöm a saját fel nem dolgozott fájdalmamba, a sok kis apró jégszilánkba, amik a szívemet nyomják.
Még nem engedett fel a fagy; a félelem, a bizalmatlanság uralkodik, mely fel-felcsap néha, és mindent elpusztít, amit addig építgettem.
Minden csalódás, fájdalom után új erőre szeretnék kapni, de nem megy.
Igyekszem egyre feljebb kerülni, a felszínre törni, vágyom a napfény után, a boldogság felé, de mindig beleütközöm a saját fel nem dolgozott fájdalmamba, a sok kis apró jégszilánkba, amik a szívemet nyomják.
Még nem engedett fel a fagy; a félelem, a bizalmatlanság uralkodik, mely fel-felcsap néha, és mindent elpusztít, amit addig építgettem.
Idő, várakozás, türelem. Ezt látom a megoldásnak.
Várok, amíg felenged a fagy, megolvad a jégszív, s majd újra bízni fog, szeretni tud.
S amikor készen állok, eljön a “Férfi tavasztündér” is, aki elhozza majd nekem a megújulást.
Amikor a rügyből végre virág lesz, s ezt már nem akadályozhatja meg semmi akadályozhatja meg a világon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése