2015. szeptember 30., szerda

Készenállok?





Fura dolog ezt kimondani. Leírni meg pláne.

Ha lecsupaszítom magam, mindenféle anyagi és karrier körülményektől, mélyen magamba nézve....készenállok. Lehet csak magam miatt, lehet kell hozzá egy olyan párkapcsolat, vagy mindkettő.

Érdekes dolog ez a felnőtté válás...
Mindjárt betöltöm a 30-at, de nem ezért. Egyszerűen érzem. Tudom. Kortól függetlenül. Talán épp itt volt már az ideje. Talán még várhatott volna....Hisz annyi őrültség elkövetése után még annyi van a bakancslistán...tetoválás...bunjee jumping...spontán házibulit tartani, amikor a szülők elmennek itthonról...egyéjszakás kalandba bonyolódni valakivel, akinek még a nevét sem tudom...melltartót dobálni egy rockkoncerten...csukott szemmel rábökni a térképre, majd elutazni...De már a felére sem vágyom. De miért nem?! Hová lett az a lázadó, örökmozgó, soha nem nyugvó, "mindig máshol akarok lenni, ahol vagyok" lélek?

Felnőttem?

Felnőttem mert hirtelen azt veszem észre magamon, hogy már nem izgat a bulizás. Fizikailag se. Lelkileg se. Az ereszd el a hajam-igyuk le magunkat party már nem kapcsol ki, nem nyugtat meg.

Felnőttem, mert a hűtőben már külön rekesz van a kajáimnak, amit én magamnak vásárolok és másból már nem is eszek. Ja és magamnak főzök.

Felnőttem, mert már saját fészket tervezgetek, kettesben, szülők, testvérek nélkül. Saját kert, saját kutya, saját macska.

Felnőttem, mert nem esem kétségbe, ha kirúgnak a munkahelyemről. Minden egyes tapasztalattal jobban körvonalazódik, mi akarok lenni. Tudom, mit akarok és hogy meg fogom találni azt a helyet, ahol az én utamon haladhatok.

Felnőttem, mert minden helyzetre van gondolatban egy B tervem.

Felnőttem, mert már nem a pasik külseje vonz  és lejárt a bulizós, éretlen Mókamikik ideje - bár még mindig elcsábulsz egy finom parfüm vagy jó fenék láttán , de egy férfi érett viselkedése, gondoskodása vonz és az a fontos, hogy fel tudj nézni rá.

Felnőttem, mert már egy párkapcsolatban nem az a fontos, mit kapok ajándékba, hanem hogy közös céljaink legyenek, gondolatban a jövőt tervezzük - és ez nem fura és nem féltek tőle - s egy vita után is tudom biztosan, ki fogunk békülni, csak mindkettőnknek szar napja volt.


Furcsa, mert sosem voltam az a nő, aki kislányként az esküvőjét tervezgette gondolatban....még most sem, viszont mindig is tudtam, szeretnék gyerekeket.
A gyerekek a legfantasztikusabb lények az életben.
A legőszintébbek - a mi tükörképeink.
A legrácsodálkozóbbak - hisznek a csodában.
A legbölcsebb tanítók - ösztönös tudással rendelkeznek
A legtisztábbak - sajnos rajtunk múlik, mennyire szennyeződik az ártatlanságuk
A legbátrabbak - számukra nincs lehetetlen
Isten legnaivabb teremtményei - félig angyalok, félig emberek.

Felnőttként gyakran elveszítjük gyermeki énünket és teljes nyugalommal vesszük tudomásul, hogy ez így történt. Pedig a felnőttkor nem egyenlő a szürkeséggel, a komolysággal, a fegyelemmel és a mindennapi küzdéssel. A szerelmesek játékosságában, a kreativitásban, a felszabadító táncban ott van a gyermeki énünk, amit őrizni kell és táplálni, mint a parazsat, amit majd saját gyerekeink lobbantanak lángra igazán. Remélem.