Mindig is hittem a jelekben. Mindig is hittem az apróbb, de annál nagyobb jelentőségű dolgokban. Hogy vegyük észre őket.
Barlettán, Olaszországban kaptam egy egyszerű, cérnából készített PEACE zászló színeiben pompázó karkötőt.
Ajándékba. Egy fekete bőrű, idegen nemzetiségű tengerparti vándorárustól. Aki lehet előtte - a mai divatos szóval - 'migráns' volt.
Egy forró, napos, de szeles napot fogtunk ki és otthon hagytam a kalapom. Megérkeztünk a strandra, én megláttam ezt az árust, kalapokkal a fején és azonnal elkezdtem rohanni utána a forró homokban.....vicces látvány lehetettem. Ő bocsánatkérések közepette, végül megállt - persze ilyenkor alig lehet utolérni őket, de ha egy helyben fekszel a parton, rögtön megtalálnak.
Gyorsan választottam egy kalapot, vészmegoldásként, hogy ne forrjon fel az agyam.
Hát, kalappal, vagy nélküle, végül csak felforrt.... meg a hormonjaim is. Egy terhes nő, jelen esetben én, még a szokásosnál is érzékenyebb, jobban fél - vagy félti a benne lévő kis élőlényt és sikerült összevesznünk a párommal, ott a tengerparton. Nem részletezném az okokat.
Később, mikor már kezdtünk fázni és továbbra is rossz szájízzel hagytuk el a partot és indultunk hazafelé, az utcán veszekedve, egyszer csak a hátunk mögött feltűnt az vándorárus és odanyomta a kezembe a karkötőt. Mondott is valamit, de nem értettem sajnos. Valószínű ő sem, hogy mi miről veszekszünk, de érzékelhette a feszültséget....
Abban a pillanatban néma lettem, hiszen vándorárus képében jelent meg a béke angyala, aki akkor hirtelen sokkal bölcsebb, megértőbb és kedvesebb volt mindkettőnknél és azonnal megmutatta a megoldást.
Sosem tudhatod, ki az, aki utat mutathat Neked egy apró gesztussal. Egy vándorárus, egy hontalan, egy nincstelen.
Figyelj!
2017. szeptember 18., hétfő
2017. augusztus 5., szombat
Metá tempo - Félidő
Augusztus 3-án, tegnap előtt volt pontosan fél éve, amikor megérkeztem Molfettára és elkezdtem az EVS-em 12 hónapját.
Hosszú idő telt el, de ugyanakkor most visszanézve, ez a 6 hónap iszonyú gyorsan elrepült.
Ugyanakkor nagyon sok minden történt, talán ez volt életem legváltozékonyabb fél éve.
Hugomtól kaptam egy olyan ásványkarkötőt, mielőtt kiköltöztem Olaszországba, ami a változás elfogadását könnyíti meg; nos, Dóri nem tudom honnan tudta, de a változás volt a legjellemzőbb erre az időszakomra.
EVS-sel kapcsolatban: általános közhely, hogy mindenki kicsit mást kap az EVS-e során, amire számít. És ez így történt az én helyzetemben is. Volt, ami sokkal jobban sült el, ahogyan vártam, volt, ami sokkal rosszabbul. Az EVS egy nagyon hosszú önismereti tanfolyam. Nagyon sokat tanul az ember magáról, olyan helyzetekbe kerül, amikbe még sosem, olyan problémákat kell megoldania, amiket előtte még sosem. Az új nyelv, új kultúra a változás csak egy nagyon pici része; az igazi dolgok mélyen az emberben belül történnek. Ezek talán mások számára láthatatlanok és egy darabig saját magamnak is.
Az EVS látszólag egy hatalmas kaland, csupa jóval, utazással, vidámsággal, bulizással, de ugyanakkor inkább egy küzdelem magaddal, néha a honvággyal, a befogadással, a megértettséggel, hogy hasznosnak érezd magad és folyamatos találkozás az új helyzetekkel. Amikor az embernek rosszabb időszaka van, legszívesebben begubózna, de itt akkor kell leginkább kinyílni.
Én kiutazás előtt leginkább a fogyatékosokkal való munkától féltem, mégis kezdettől fogva egészen idáig ez adott a legtöbbet, emberileg is és elszállt minden félelmem. S miközben a kisgyerekekkel való munka azt hittem majd nem okoz komolyabb nehézséget, mégis ez volt számomra legfárasztóbb szellemileg és fizikailag is. Azt pedig sosem gondoltam volna, hogy egy zeneiskolában, tizen-huszonévesek között találom meg az itteni barátaimat, akik átsegítenek a legnehezebb időszakaimon.
Érdekes az élet. Néha hihetetlen dolgokat produkál. És most itt vagyok a párommal, akit mindössze 1 hónappal kiutazás előtt ismertem meg, majd áprilisban kiköltözött hozzám, és akivel szintén nagyon sok nehézségen is keresztül mentünk, de most együtt tervezzük a jövőt.... talán itt, talán Olaszországban, vagy bárhol a világban.
Persze az utazásokról se feledkezzek meg: Puglia Olaszország eddig felfedezetlen és turisták által még nem elözönlött kincses ládikája, gyöngyszeme, ahol a kedvenc helyeim Giovinazzo a tengerpartjával, Polignano a mare a szikláival, Ruvo di Puglia a bájos kisvárosiasságával, Molfetta a zöld zsaluival, Bari a kátarcúságával, Porto Cesaro, Punta Prosciutto, Terlizzi, Gravina di Puglia, Corato, Bisceglie, Bitonto, Barletta, Andria és még sorolhatnám....de még listán van Alberobello, Matera, Lecce, Monopoli....még rengeteg hely ebben a kicsi régióban.
Eljutottam Toszkánába, amiről kb 15 éve álmodom, Firenzébe, Pisába, Cortona-ba, ahol a Napsütötte Toszkána c. film játszódik...
Voltam Nápolyban, Nola-ban, Rómában, Civitavecchiában.... és ki tudja, hogy a következő fél évben még hol leszek.
Fél év után, minden nehézségével és szépségével együtt, minden 31 éven alulinak ajánlom az EVS lehetőségét, hiszen ez egy egyszeri lehetőség az életben, és az biztos, hogy valóban egyszeri élményeket ad, olyanokat, amiket talán sehol máshol az életben nem kap az ember.
Hosszú idő telt el, de ugyanakkor most visszanézve, ez a 6 hónap iszonyú gyorsan elrepült.
Ugyanakkor nagyon sok minden történt, talán ez volt életem legváltozékonyabb fél éve.
Hugomtól kaptam egy olyan ásványkarkötőt, mielőtt kiköltöztem Olaszországba, ami a változás elfogadását könnyíti meg; nos, Dóri nem tudom honnan tudta, de a változás volt a legjellemzőbb erre az időszakomra.
EVS-sel kapcsolatban: általános közhely, hogy mindenki kicsit mást kap az EVS-e során, amire számít. És ez így történt az én helyzetemben is. Volt, ami sokkal jobban sült el, ahogyan vártam, volt, ami sokkal rosszabbul. Az EVS egy nagyon hosszú önismereti tanfolyam. Nagyon sokat tanul az ember magáról, olyan helyzetekbe kerül, amikbe még sosem, olyan problémákat kell megoldania, amiket előtte még sosem. Az új nyelv, új kultúra a változás csak egy nagyon pici része; az igazi dolgok mélyen az emberben belül történnek. Ezek talán mások számára láthatatlanok és egy darabig saját magamnak is.
Az EVS látszólag egy hatalmas kaland, csupa jóval, utazással, vidámsággal, bulizással, de ugyanakkor inkább egy küzdelem magaddal, néha a honvággyal, a befogadással, a megértettséggel, hogy hasznosnak érezd magad és folyamatos találkozás az új helyzetekkel. Amikor az embernek rosszabb időszaka van, legszívesebben begubózna, de itt akkor kell leginkább kinyílni.
Én kiutazás előtt leginkább a fogyatékosokkal való munkától féltem, mégis kezdettől fogva egészen idáig ez adott a legtöbbet, emberileg is és elszállt minden félelmem. S miközben a kisgyerekekkel való munka azt hittem majd nem okoz komolyabb nehézséget, mégis ez volt számomra legfárasztóbb szellemileg és fizikailag is. Azt pedig sosem gondoltam volna, hogy egy zeneiskolában, tizen-huszonévesek között találom meg az itteni barátaimat, akik átsegítenek a legnehezebb időszakaimon.
Érdekes az élet. Néha hihetetlen dolgokat produkál. És most itt vagyok a párommal, akit mindössze 1 hónappal kiutazás előtt ismertem meg, majd áprilisban kiköltözött hozzám, és akivel szintén nagyon sok nehézségen is keresztül mentünk, de most együtt tervezzük a jövőt.... talán itt, talán Olaszországban, vagy bárhol a világban.
Persze az utazásokról se feledkezzek meg: Puglia Olaszország eddig felfedezetlen és turisták által még nem elözönlött kincses ládikája, gyöngyszeme, ahol a kedvenc helyeim Giovinazzo a tengerpartjával, Polignano a mare a szikláival, Ruvo di Puglia a bájos kisvárosiasságával, Molfetta a zöld zsaluival, Bari a kátarcúságával, Porto Cesaro, Punta Prosciutto, Terlizzi, Gravina di Puglia, Corato, Bisceglie, Bitonto, Barletta, Andria és még sorolhatnám....de még listán van Alberobello, Matera, Lecce, Monopoli....még rengeteg hely ebben a kicsi régióban.
Eljutottam Toszkánába, amiről kb 15 éve álmodom, Firenzébe, Pisába, Cortona-ba, ahol a Napsütötte Toszkána c. film játszódik...
Voltam Nápolyban, Nola-ban, Rómában, Civitavecchiában.... és ki tudja, hogy a következő fél évben még hol leszek.
Fél év után, minden nehézségével és szépségével együtt, minden 31 éven alulinak ajánlom az EVS lehetőségét, hiszen ez egy egyszeri lehetőség az életben, és az biztos, hogy valóban egyszeri élményeket ad, olyanokat, amiket talán sehol máshol az életben nem kap az ember.
2017. április 10., hétfő
Processione della Beata Vergine Addolorata - a pszichedelikus vallási élmény
Tegnap
5 kilónyi cuccal a hátamon, fényképezőgépemmel a nyakamban pont
beleütköztem a tömegbe és a menet kezdetébe…. Először 2
fotóssal egy helyen álltam és próbáltam ellesni a fogásokat,
ismerkedtem a helyzettel, a tömeggel…
A
kapucínus templomtól indult a menet, középen a fekete Madonna,
előtte bal és jobb oldalon 2 sorban a fekete csuhába öltözött
férfiak hosszan kígyózva, míg a Madonnát arcukat fekete ruhával
cipelő ijesztő benyomást keltő alakok, akik váltották
egymást…..állítólag délután 5 órakor kezdődtek az
események, és éjfél után értek véget.
A
Madonnát jobbról balról őrök őrzik végig….és a cipelés
könnyítése érdekében hullámzó mozgással viszik. A Madonnát
egy kupola követi, amit cölöpökön 10 férfi szintén hullámzó
mozgással visz előre és cölöpöt a földhöz kopogtatva jelzik a
megállást.
Dél-olasz
stílusban a fekete „testvérek” közben nincsenek átszellemülve,
beszélgetnek ismerőseikkel, akikkel talán rég nem
találkozott….főleg a fiatalabbak. Míg az idősebbek
csendesebben, komolyabban sétáltak….
10
óra körül, mikor már éhes voltam és álmos, fájt a hátam ott
akartam hagyni a menetet….de egyszerűen vitt a tömeg, néha azon
vettem észre magam, hogy nem tudom hol vagyok és mit csinálok, de
mennem kell….követni a Madonnát végig….nem tudtam levenni róla
a szemem és a zenekar, mely a Madonnának és a tömegnek játszott,
a zene üteme adott erőt a lábaimnak és a tömeg sodrása nem
engedte, hogy minden következő sarkon elhagyjam a menetet.
Pszichedelikus
élmény volt. És nagyon emberi. Az olaszok valahogyan mindennapi
dologként élik meg a vallásukat és tisztelik azt. Egynek éreztem
magam a sok idegen között, de nem idegenként meneteltem. Nem
szóltam senkihez, mégis éreztem az együvé tartozást. Egyedül
voltam, mégsem magányos. Miközben a keskeny utcákon néha
lépésben, néha a tömeg mögött surranva követtem a Madonnát,
keresztet vető emberek hullámai között találtam magam. Úgy
éreztem, mintha kicsit nekem is szólna, mintha kicsit kapnék a
Madonnának szóló áldásukból, tiszteletükből, pedig egyáltalán
nem nekem szólt.
Habár
vagy 500 képet előttem, nem tudtam kivonni magam a pátosz alól,
és éhesen, hátamon nehezet cipelve is képes voltam átérezni
azt, amiről legendákat hallottam csak eddig és ahogyan
elképzeltem, ugyanolyan volt átélni; az olaszok mérhetetlen
vallásosságát, amit közösségi élményként élnek meg.
A
cél előtt, éjfél után már nagyon fáztam, úgy döntöttem, az
utca másik felén megvárom a Madonnát, elbúcsúzom Tőle és
hazamegyek.
Előtte a fekete csuhások által állt út közepe felé
próbáltam bemenni és fotót készíteni, de egy idősebb alak
odajött és azt mondta, nem mehetek be az útra. Tudomásul vettem,
hogy ez a Madonna szent útja és senki sem mehet elé, csak utána.
Péntektől tehát megkezdődött a Szent Hét, a Húsvét és azelőtti események hete.
Buona Settimana Santa per tutti!
2017. március 6., hétfő
Prima Carnevale in Italia
Februar utolso napjan végre sikerült átélnem
életem első olasz karneválját, Corato-ban. Bár inkább
„dolgoztam, de nagyon élveztem is.
3 óra folyamatos menetelés alatt
kb 500 fotót készítettem, amiből kb. 250 lett jó.
Francescoval és zenész barátaival
mentünk Ruvo-ból busszal, ami azonnal jól kezdődött, mert a
buszsofőr csak azért mert külföldi vagyok, elengedte a buszjegy
árát Legalábbis France ezt mondta.
Hatalmas felvonulás volt, vagy 10 hajó/autó (flow) vonult végig, Francescoék 7.ként, voltak cowboyok, virágok, mexióiak, afrikaiak, spanyolok, mindenféle megnevezhetetlen szerzetek.
Hatalmas felvonulás volt, vagy 10 hajó/autó (flow) vonult végig, Francescoék 7.ként, voltak cowboyok, virágok, mexióiak, afrikaiak, spanyolok, mindenféle megnevezhetetlen szerzetek.
Amerre néztem, történt valami. Az
utca 2 szélén a bámészkodó tömeg, jelmezbe öltözött
gyerekek, aki néha rád dobtak 1 marok konfettit, ami hazaérve is
csak hullott belőlem.
Francesco sebes kézzel játszott a
dobokon és véresre püfölte a dobot. Adtam neki ragtapaszt.
Roberta az egyetlen lány a percussion csapatban, de nagyon jól
nyomta. Az egyik srác meg havannai rumot vett elő a táskájából,
azt ittuk erősítőként Fizikailag iszonyúan fáradtan, de
lelkileg feltöltődve, boldogan, elvarázsolva és kissé
becsiccsenve értem haza. Hatalmas élmény volt, sosem fogom
elfelejteni.
„Ho conosciuto persone senza
maschera ma col carnevale dentro. Rare. Sono stato fortunato. „
2017. március 3., péntek
La Dolce Vita - Benvenuti al Sud - A kaland elkezdodott
Pont ma 1 hónapja érkeztem meg
Bari Palese reptérre, majd vonattal Terlizzire, végül Luigival
Molfettára.
Most jutottam el odáig, hogy a
dolgok kezdenek összeállni a fejemben és leírjam a benyomásokat.
A delírium kb. 1 hétig tartott,
amikor mindenre és mindenkire úgy néztem, úgy éreztem magam,
mintha álomvilágban lennék. Már Budapesten figyeltem az olasz
embereket, hallgattam, ahogy beszélnek; a mennyországban éreztem
magam fenn a felhők felett, amikor egyszer csak felbukkant Bari
partja. A csomagok cipelésétől utána 2 napig szörnyű izomlázam
volt, de boldog voltam.
A lakás csodálatos volt, sokkal
rosszabbra számítottam: központban, 4. emelet, hatalmas erkély,
saját szoba, molfetta-zöld zsalus ablakok. Viszont az utcák
keskenyek és ugyanolyanok… hogy fogok én itt tájékozódni?
Első este azonnak szembesültem
azzal, hogy 13 órától 17 óráig szieszta alatt semmi normális
kaját nem lehet enni, csak édességet és nekem nem volt már
kajám…..délután 4-5ig az InCo irodában voltam, majd elindultam
kajavadászatra…de mindenhol azt a választ kaptam: pizza csak 19
óra után. Aznap este annyira éhes voltam, hogy észre sem vettem,
hogy a Lungomare-n vagyok és meg sem néztem, csak éhesen forogtak
a szemeim
Végső kétségbeesésemben egy kis
tengerparti Style Café nevű kis kávézóban kaptam nem a legjobb,
de ehető pizzát, amit csakis az én kívánságomra készített el
Francesco. Grazie
Lassan rájöttem melyik a
legdrágább és legolcsóbb bolt: Interspar/Despar nem túl olcsó,
itt a kis boltok, helyi zöldségesek a legkedvezőbb árúak és
legjobb minőségűek. MD outlet pedig viszonylag olcsó
szupermarket.
Az első héten a legrosszabb az 5
nap magány volt ebben a hatalmas lakásban. Jó volt, hogy már 2.
nap a többi önkéntessel elmehettem Biseglie-be, az olivagyárat
megnézni és kóstolni, csodálatos kis hely. Aztán vasárnap egy
iskolai koncertre, megemlékezésre mentem Luigiékkal, az is
fantasztikus volt, látványos és elgondolkodtató. Mázlimra a
koncertet január végén tartották volna, de a hó miatt zárva
volt minden iskola és elhalasztották. Hát így nézhettem énis
meg.
Persze jöttek az ügyintézések,
kisebb buktatók: sim kártya, internet, olasz bankszámla,
bankkártya, posta…..de sikeresen mindet túléltem. A magányt is.
Végre megjött Olena és volt kihez szólni reggelente és
esténként. Persze aztán az ember lakva ismeri meg a másikat:
rájöttem Olenával elég más személyiségek vagyunk, de
elviseljük egymást és tudunk együtt élni
A helyiekkel gyorsan össze kell
barátkozni és megpróbálni olaszul beszélni velük, ami szintén
nem könnyű : legyen 1-2 saját zöldségesed, legjobb, ha egy
házban laktok (Mr. Miraschi) és tudják a helyi kisboltosok, hogy
ki vagy, itt élsz és csak poco beszélsz italiano. Az olaszok
nagyon szemérmesek az angol tudásukat illetően, pedig mindenki
beszél pár szót, mégis a saját nyelvükön szeretnek beszélni,
de hallatni a hangjukat nagyon szeretik.
A munkahely: CLAD Terlizzin. Első
találkozásra azonnal közös hullámhosszon rezegtem mindenkivel.
Nicolaval a főnökömmel azonnal voltak közös témáink (csak teát
iszunk, spiritualitás stb.) és tetszett hogy mindenki nagyon
segítőkész, beszél angolul és közvetlenek, lazák. Sergio (32)
a tréner egy nagy gyerek, egy bohóc, imádják a fogyatékos
fiatalok. Analiaval (35) állandóan húzzák egymást: ő komolyabb,
szigorúbb és Sergio szerelmi háromszöggel viccelődött már az
első alkalommal.
Onofrio, Micheale and Paulo az
irodában dolgoznak. Angelica (26) pedig a gyerekkel, tinikkel
foglalkozik, valamint ő tanítja nekünk az olaszt.
A zeneiskola: BEMBÉ Ruvo di Puglia. Na
ez az a hely, ahol el tudom engedni magam teljesen. Tommaso (41) az
igazgató egy igazi művészlélek egy polihisztor és zenetanár,
Nicola szerint egy őrült olasz, akiben görög és mindenféle vér
csörgedez. A gyerekek, fiatalok, fantasztikusan okosak és kedvesek,
udvariasak. Kedvencem és „mentorom” Francesco (16) aki belül
valójában 25 eves módjára gondolkodik, s jövőre Írországba megy 4 hónapra
és nagyon jól tud angolul. Nagyon sokat segít, közvetlen és
közel áll hozzám. Amikor Gholam Najafi, afganisztáni-olasz író
könyvbemutatóján fotóztam, meghívtak egy pizzavacsorára Ruvo
fontos emberivel karöltve, akik mind kedvesen és melegen fogadtak,
majd kissé becsiccsentve és a kocsiban a szivarfüsttől szédelegve
hazaszálítottak Első olyan estém volt, amikor igazán jól
éreztem magam és kicsit kiengedtem a gőzt.
A templomok fontossága, vallás és tüzijáték: a templomok mind korszerűsítve vannak, a vallási ünnepek a legfontosabbak és reggel 8kor van tüzijáték, ágyúdörgés.
Február elején van bajorországi
Szent Konrád egy hetes ünnepe, aki Molfetta védőszentjeként igen
nagy felhajtást élvez. Az utcák kék-fehérbe borulnak és minden
este mise vagy ünnepség van, görög tűz, szent menet. A karneváli
szezon idején nincs felvonulás Molfettán, de szent ünnepek idején
igenis van. Az embereknek nagyon fontos a vallás, ami engem is
áthatott.
Már több hete szemezek egy Madonna
szoborral a közeli antikváriusnál, minden reggel megnézem a
kirakatba, megvan-e még és tudom, hogy enyém lesz. Az sem lehet
véletlen, hogy 7.77 euró az ára.
A ház, amiben lakunk, az
emeletünkön a folyosón a Szent pár és Jézuska vigyáz ránk
dombormű képében, a 2. emeleten pedig az egyik apostol imádkozik
apró gyertya fényében.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)