2017. március 6., hétfő

Prima Carnevale in Italia


Februar utolso napjan végre sikerült átélnem életem első olasz karneválját, Corato-ban. Bár inkább „dolgoztam, de nagyon élveztem is.

3 óra folyamatos menetelés alatt kb 500 fotót készítettem, amiből kb. 250 lett jó.
Francescoval és zenész barátaival mentünk Ruvo-ból busszal, ami azonnal jól kezdődött, mert a buszsofőr csak azért mert külföldi vagyok, elengedte a buszjegy árát Legalábbis France ezt mondta.


Hatalmas felvonulás volt, vagy 10 hajó/autó (flow) vonult végig, Francescoék 7.ként, voltak cowboyok, virágok, mexióiak, afrikaiak, spanyolok, mindenféle megnevezhetetlen szerzetek.


Amerre néztem, történt valami. Az utca 2 szélén a bámészkodó tömeg, jelmezbe öltözött gyerekek, aki néha rád dobtak 1 marok konfettit, ami hazaérve is csak hullott belőlem.


 Francesco sebes kézzel játszott a dobokon és véresre püfölte a dobot. Adtam neki ragtapaszt. Roberta az egyetlen lány a percussion csapatban, de nagyon jól nyomta. Az egyik srác meg havannai rumot vett elő a táskájából, azt ittuk erősítőként Fizikailag iszonyúan fáradtan, de lelkileg feltöltődve, boldogan, elvarázsolva és kissé becsiccsenve értem haza. Hatalmas élmény volt, sosem fogom elfelejteni.





„Ho conosciuto persone senza maschera ma col carnevale dentro. Rare. Sono stato fortunato. „
„Olyan emberekkel találkoztam ma, akik maszkot nem viseltek, belül viszont karnevált éltek át. Ritka. Szerencsés vagyok.”


Ezzel az idézettel osztotta meg Francesco a közös képünket, és hajszálpontosan megfogalmazta azt, amit éreztem.




2017. március 3., péntek

La Dolce Vita - Benvenuti al Sud - A kaland elkezdodott

Pont ma 1 hónapja érkeztem meg Bari Palese reptérre, majd vonattal Terlizzire, végül Luigival Molfettára.

Most jutottam el odáig, hogy a dolgok kezdenek összeállni a fejemben és leírjam a benyomásokat.
A delírium kb. 1 hétig tartott, amikor mindenre és mindenkire úgy néztem, úgy éreztem magam, mintha álomvilágban lennék. Már Budapesten figyeltem az olasz embereket, hallgattam, ahogy beszélnek; a mennyországban éreztem magam fenn a felhők felett, amikor egyszer csak felbukkant Bari partja. A csomagok cipelésétől utána 2 napig szörnyű izomlázam volt, de boldog voltam.
 A lakás csodálatos volt, sokkal rosszabbra számítottam: központban, 4. emelet, hatalmas erkély, saját szoba, molfetta-zöld zsalus ablakok. Viszont az utcák keskenyek és ugyanolyanok… hogy fogok én itt tájékozódni?

Első este azonnak szembesültem azzal, hogy 13 órától 17 óráig szieszta alatt semmi normális kaját nem lehet enni, csak édességet és nekem nem volt már kajám…..délután 4-5ig az InCo irodában voltam, majd elindultam kajavadászatra…de mindenhol azt a választ kaptam: pizza csak 19 óra után. Aznap este annyira éhes voltam, hogy észre sem vettem, hogy a Lungomare-n vagyok és meg sem néztem, csak éhesen forogtak a szemeim
Végső kétségbeesésemben egy kis tengerparti Style Café nevű kis kávézóban kaptam nem a legjobb, de ehető pizzát, amit csakis az én kívánságomra készített el Francesco. Grazie
Lassan rájöttem melyik a legdrágább és legolcsóbb bolt: Interspar/Despar nem túl olcsó, itt a kis boltok, helyi zöldségesek a legkedvezőbb árúak és legjobb minőségűek. MD outlet pedig viszonylag olcsó szupermarket.
Az első héten a legrosszabb az 5 nap magány volt ebben a hatalmas lakásban. Jó volt, hogy már 2. nap a többi önkéntessel elmehettem Biseglie-be, az olivagyárat megnézni és kóstolni, csodálatos kis hely. Aztán vasárnap egy iskolai koncertre, megemlékezésre mentem Luigiékkal, az is fantasztikus volt, látványos és elgondolkodtató. Mázlimra a koncertet január végén tartották volna, de a hó miatt zárva volt minden iskola és elhalasztották. Hát így nézhettem énis meg. 

Persze jöttek az ügyintézések, kisebb buktatók: sim kártya, internet, olasz bankszámla, bankkártya, posta…..de sikeresen mindet túléltem. A magányt is. Végre megjött Olena és volt kihez szólni reggelente és esténként. Persze aztán az ember lakva ismeri meg a másikat: rájöttem Olenával elég más személyiségek vagyunk, de elviseljük egymást és tudunk együtt élni
A helyiekkel gyorsan össze kell barátkozni és megpróbálni olaszul beszélni velük, ami szintén nem könnyű : legyen 1-2 saját zöldségesed, legjobb, ha egy házban laktok (Mr. Miraschi) és tudják a helyi kisboltosok, hogy ki vagy, itt élsz és csak poco beszélsz italiano. Az olaszok nagyon szemérmesek az angol tudásukat illetően, pedig mindenki beszél pár szót, mégis a saját nyelvükön szeretnek beszélni, de hallatni a hangjukat nagyon szeretik.
A munkahely: CLAD Terlizzin. Első találkozásra azonnal közös hullámhosszon rezegtem mindenkivel. Nicolaval a főnökömmel azonnal voltak közös témáink (csak teát iszunk, spiritualitás stb.) és tetszett hogy mindenki nagyon segítőkész, beszél angolul és közvetlenek, lazák. Sergio (32) a tréner egy nagy gyerek, egy bohóc, imádják a fogyatékos fiatalok. Analiaval (35) állandóan húzzák egymást: ő komolyabb, szigorúbb és Sergio szerelmi háromszöggel viccelődött már az első alkalommal. 

Onofrio, Micheale and Paulo az irodában dolgoznak. Angelica (26) pedig a gyerekkel, tinikkel foglalkozik, valamint ő tanítja nekünk az olaszt.
A zeneiskola: BEMBÉ Ruvo di Puglia. Na ez az a hely, ahol el tudom engedni magam teljesen. Tommaso (41) az igazgató egy igazi művészlélek egy polihisztor és zenetanár, Nicola szerint egy őrült olasz, akiben görög és mindenféle vér csörgedez. A gyerekek, fiatalok, fantasztikusan okosak és kedvesek, udvariasak. Kedvencem és „mentorom” Francesco (16) aki belül valójában 25 eves módjára gondolkodik, s jövőre Írországba megy 4 hónapra és nagyon jól tud angolul. Nagyon sokat segít, közvetlen és közel áll hozzám. Amikor Gholam Najafi, afganisztáni-olasz író könyvbemutatóján fotóztam, meghívtak egy pizzavacsorára Ruvo fontos emberivel karöltve, akik mind kedvesen és melegen fogadtak, majd kissé becsiccsentve és a kocsiban a szivarfüsttől szédelegve hazaszálítottak Első olyan estém volt, amikor igazán jól éreztem magam és kicsit kiengedtem a gőzt. 

Az eltévedések: voltak bővel az elmúlt majdnem 1 hónapban: megkeresni az InCo irodát, Teatro del Carro, Terlizzi szószerint körbejárása stb….

A templomok fontossága, vallás és tüzijáték: a templomok mind korszerűsítve vannak, a vallási ünnepek a legfontosabbak és reggel 8kor van tüzijáték, ágyúdörgés.

Február elején van bajorországi Szent Konrád egy hetes ünnepe, aki Molfetta védőszentjeként igen nagy felhajtást élvez. Az utcák kék-fehérbe borulnak és minden este mise vagy ünnepség van, görög tűz, szent menet. A karneváli szezon idején nincs felvonulás Molfettán, de szent ünnepek idején igenis van. Az embereknek nagyon fontos a vallás, ami engem is áthatott. 

Már több hete szemezek egy Madonna szoborral a közeli antikváriusnál, minden reggel megnézem a kirakatba, megvan-e még és tudom, hogy enyém lesz. Az sem lehet véletlen, hogy 7.77 euró az ára.
A ház, amiben lakunk, az emeletünkön a folyosón a Szent pár és Jézuska vigyáz ránk dombormű képében, a 2. emeleten pedig az egyik apostol imádkozik apró gyertya fényében.