Mert felnőtteknek szól, a bennünk élő gyermekről, melyet elvesztünk, de szeretnénk visszahozni...vagy melyet még nem vesztettünk el, de örökre szeretnénk megőrizni.
Én az utóbbi vagyok.
Néha ijesztő ez a felnőttkor. Amikor felnőtté válik az ember, kezdi elfelejteni mindazt, ami előtte oly fontos volt a számára. Apróságok, mégis számunkra fontosak és nem nyugszunk, amíg meg nem valósulnak. Aztán hirtelen már nem lesznek olyan fontosak. De vajon miért?
"Csak a gyermekek lapítják orrukat az ablaküveghez.. Csak a gyermekek tudják mit keresnek."
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)
Tegnap megnéztem a nyolc év alatt elkészült A kis herceg új animációs filmet.
Nos, elvarázsolt. Szándékosan elvárás nélkül ültem be a moziba és pozitívan csalódtam benne. Bevallom, meg is hatódtam. Egy gyerekek számára is feldolgozható és érthető filmet készítettek, de a rajzok, a zene és az időtálló mondanivalók együttese egy csodát hozott létre.
A kis herceg szól az emberségről, a barátságról, a szeretetről, a bizalomról és hogy milyenek is akarunk lenni.
"Tettei, nem pedig szavai szerint kellett volna megítélnem. Illatot és fényt hozott az életembe. Nem lett volna szabad elmenekülnöm. Meg kellett volna sejtenem gyengédségét szegényes ravaszkodásai mögött. Annyi ellentmondás van a virágokban is. De túlságosan fiatal voltam ahhoz, hogy szeretni tudjam." (Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)
Rájöttem, felnőni sohasem késő és nem kell siettetni. Nagyobb baj, ha elfelejtünk gyereknek lenni.
"A felnőttek szeretik a számokat. Ha egy új barátotokról meséltek nekik, sohasem kérdezősködnek a lényegről. Sohasem kérdik: “Milyen csengése van a hangjának? Mi a kedvenc játéka? Gyűjt-e lepkéket?” Azt kérdik: “Milyen idős? Hány testvére van? Hány kiló? Mennyit keres az édesapja?”
És ha mindezt tudják, azt hiszik, hogy ismerik…Ilyenek a felnőttek. Nem szabad rájuk haragudni."
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)
