Mindig is hittem a jelekben. Mindig is hittem az apróbb, de annál nagyobb jelentőségű dolgokban. Hogy vegyük észre őket.
Barlettán, Olaszországban kaptam egy egyszerű, cérnából készített PEACE zászló színeiben pompázó karkötőt.
Ajándékba. Egy fekete bőrű, idegen nemzetiségű tengerparti vándorárustól. Aki lehet előtte - a mai divatos szóval - 'migráns' volt.
Egy forró, napos, de szeles napot fogtunk ki és otthon hagytam a kalapom. Megérkeztünk a strandra, én megláttam ezt az árust, kalapokkal a fején és azonnal elkezdtem rohanni utána a forró homokban.....vicces látvány lehetettem. Ő bocsánatkérések közepette, végül megállt - persze ilyenkor alig lehet utolérni őket, de ha egy helyben fekszel a parton, rögtön megtalálnak.
Gyorsan választottam egy kalapot, vészmegoldásként, hogy ne forrjon fel az agyam.
Hát, kalappal, vagy nélküle, végül csak felforrt.... meg a hormonjaim is. Egy terhes nő, jelen esetben én, még a szokásosnál is érzékenyebb, jobban fél - vagy félti a benne lévő kis élőlényt és sikerült összevesznünk a párommal, ott a tengerparton. Nem részletezném az okokat.
Később, mikor már kezdtünk fázni és továbbra is rossz szájízzel hagytuk el a partot és indultunk hazafelé, az utcán veszekedve, egyszer csak a hátunk mögött feltűnt az vándorárus és odanyomta a kezembe a karkötőt. Mondott is valamit, de nem értettem sajnos. Valószínű ő sem, hogy mi miről veszekszünk, de érzékelhette a feszültséget....
Abban a pillanatban néma lettem, hiszen vándorárus képében jelent meg a béke angyala, aki akkor hirtelen sokkal bölcsebb, megértőbb és kedvesebb volt mindkettőnknél és azonnal megmutatta a megoldást.
Sosem tudhatod, ki az, aki utat mutathat Neked egy apró gesztussal. Egy vándorárus, egy hontalan, egy nincstelen.
Figyelj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése